Oldalak

2011. március 27.

Rövidpálcák 1.


A láncszem után következik a sorban a rövidpálca.

Magassága megegyezik egy láncszem magasságával.

Mikor rövidpálcasort kezdünk horgolni, mindig 1 láncszemet horgolunk magasításnak az első rövidpálca helyettesítésére.


Rövidpálcasor horgolása láncszemsorra


Természetesen egy kezdő láncszemsorra kezdjük a munkát, ezért készíts  egy 10 láncszemből álló láncszemsort.

Ezután készíts még egy láncszemet magasításnak. Így gyakorlatilag 11 láncszemed lesz.
Az első rövidpálcát a tűtől számolva a második láncszembe fogjuk készíteni.












Ebbe a láncszembe beledugjuk a horgolótűt, úgy, hogy a szem 2 szála a tű fölött, egy szála pedig alatta legyen.












Akaszd be a fonalba a horgot












majd húzd át a szemen a fonalat a tűvel. Most 2 hurok van a tűn.












Újra akaszd a szálba horgot,












és húzd át a szálat mindkét hurkon egyszerre.












Ezzel készen is van az első rövidpálcánk. Természetesen miközben horgolunk a bal kezünk mutató és hüvelyk ujjával mindig a horgolás már elkészült részét fogjuk.

A fent leírtakat addig ismételjük, míg a sor végére nem érünk, de most már nem hagyunk ki láncszemeket, hanem mindig a következőbe szúrjuk a horgolótűt.

A következő leckében folytatjuk...