Oldalak

2011. március 19.

Vegyük kezünkbe a dolgokat!

Vegyük hát kezünkbe az irányítást, és természetesen a horgolótűt is.
De hogyan?
Ezt fogjuk megtanulni. Ha néztél már horgolós videókat, akkor láthattad, hogy kétféle módon is szokás a horgolótűt kézbe fogni. Az egyik fogás a ceruza fogás, amikor a mutató és hüvelyk ujjukkal fogják a horgolótűt, úgy mint egy ceruzát (vagy az ecsetet a festőművész). Ezt a fogást én nem használom, de ha számodra ez a kényelmesebb, akkor kipróbálhatod ezt is.

Horgolótű tartása ceruzafogással












A másik fogási technika pedig a  "kés", amikor úgy fogjuk "marokra" a horgolótűt, mint a kést szeleteléskor.
Én ezt a módszert használom, ehhez mutatom meg a bal kéz tartását is.

Horgolótű kés módszer szerinti fogása.












A bal kezünk ujjaira rátekerjük a fonalat.
Na hát ez is "ahány ház, annyi szokás" minimum négyféle módot láttam már, bár a lényege ugyanaz: a bal tenyeredben elvezetett szálat a mutatóujjadra tekered, innen engeded le miközben horgolsz.
Az én kezdők számára leginkább ajánlott módszerem szerint azonban először a kisujj köré tekerjük egyszer a fonalat,

A fonalat a kisujjunk köré tekerjük.












ezután vezetjük el a tenyerünkben a szálat

A horgolófonalat elvezetjük a tenyerünkben.













majd a mutatóujjunkra is rátekerjük.

A szálat a mutatóujjunkra is rátekerjük.












 Horgolás közben pedig így fogjuk tartani a bal kezünket.:

Bal kéz tartása horgolás közben.

A hüvelyk és középső ujjunkkal fogjuk a már meghorgolt részt. Kezdéskor pedig a hurok rövid szárát.

A jobb kéz mutató ujjával mindig megtámasztjuk a horgolótűn levő hurko(ka)t.:

Mutatóujjal megtámasztjuk a hurkot a horgolótűn.











Egy kis extra segítség:






Kellemes gyakorlást!